A karma a szabad akarat működési mechanizmusa, amely lelkünk testet öltésével fejti ki hatását és mint törvény hat szellemi fejlődésünk során. Ha e törvényben foglalt szabályokat betartjuk, akkor jutalomban részesülünk, ellenkező esetben viszont szankciókkal kell számolnunk. Akár a jutalom, akár a szankció a fejlődés útján való haladást jelzi mindkettő, csak míg az első esetben a rövidebb és boldogabb, addig a második esetben a hosszabb és gyötrelmesebb út választásáról van szó. Rajtunk múlik tehát, hogy az elfogadás szeretettel övezett útja, vagy pedig az ítélkezés kínokkal teli útja mellett döntünk.

E fejlődési pálya több életen át tart, s az egy adott életen belüli pillanatnyi állapotot az ún. karmaedény telítettsége alapján van módunkban elemezni. A karmaedényt úgy képzeljük el, mint egy egyéni körülményektől függő térfogatú tárolóedényt, amelynek tartalmát vétkeinkkel növeljük, helyes cselekedeteinkkel pedig csökkentjük. Ez utóbbiak oly módon valósulnak meg, hogy az edény fenekéből leeresztő csövek nyúlnak ki, szájába pedig beömlő csövek nyúlnak be. Megszületésünkkor a karmaedény magával hozza előző életeink karmaedény-tartalmainak üledékét, mely azonban nem képez jelentős mennyiséget az edény alján. Ezt a kezdeti tartalmat az adott életünk során folyamatosan módosítjuk, hol növeljük, hol csökkentjük, de az esetek jelentős részében a változás többnyire emelkedő tendenciát mutat. Minél jobban megtelt az edény, annál több és annál súlyosabb problémákkal kell szembenéznünk az életben. A karmaedény szájához közeli szint már halálos mértékű.

Hogyan növekszik, illetve csökken ez a szint? Ha szabad akaratunkkal visszaélvén vétkezünk, akkor a beömlő csövek egyikén át növeljük az edény tartalmát, ha viszont szabad akaratunkkal megfelelően bánunk, valamelyik leeresztő csövön ürítünk az edényből. Mielőtt a vétkesnek tekinthető cselekedeteinket részleteznénk, vizsgáljuk meg, mit is kell értenünk véteknek a karma működése szempontjából. Véteknek tekintünk minden elégedetlen viszonyulást a világhoz, vagy annak bármely részéhez. Azzal a világgal szembeni elégedetlenségről van szó, amelyet a Teremtő alkotott és amelynek részei vagyunk mi magunk is a sorsunkkal együtt. Amikor elégedetlenek vagyunk a világgal, vagy annak egy részével, akkor magunkban elvárásokat fogalmazunk meg. Felülbíráljuk a Teremtőt, úgy tekintve, hogy amit alkotott az nem tökéletes, javításra szorul. Amikor így ítélkezünk, akkor egyben magát a Teremtőt is elítéljük. Ha valamit elítélünk, akkor ezzel egyidejűleg a szeretet egy részét is megöljük magunkban, mégpedig az elítélt dologgal szemben, végső soron pedig a Teremtővel szemben is. Nos, ezt tekintjük véteknek.

A szabad akarat, amellyel minden leszületett lélek rendelkezik, nem irányulhat a világ saját elképzelésünk szerinti megváltoztatására. Minden erre irányuló cselekedet előzetes ítéleten alapul, tehát már gondolati szinten véteknek minősül. Innen tulajdonképpen már nem nehéz megfogalmazni, hogy vajon mi minősül karmikus értelemben jó cselekedetnek? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy karmaedényünk tartalma csökkenjen? Jó cselekedetnek tekintendő a világnak fenntartás (ítélet) nélküli elfogadása és annak szeretete, ezáltal a Teremtő szeretete.

Most pedig lássunk konkrét gyakorlati példákat, vajon mitől is növekszik karmaedényünk tartalma. Ezek között első helyen áll az a szemléletmód, amikor valamely földi dolognak túlzott jelentőséget tulajdonítunk, tehát idealizáljuk azt. Túlzott jelentőséggel kezelni azonban nemcsak a pénzt, az anyagi javakat, a hatalmat, a karriert, a hírnevet, a népszerűséget, a tekintélyt, a szépséget és a testet nem szabad, hanem úgyanúgy esik latba az, amikor a hitnek, a bizalomnak, a szellemiségnek, a vallásosságnak, az erkölcsi normáknak, a társadalmi megítélésnek, az életmódnak, az emberi kapcsolatoknak, a fejlődésnek, a tanulásnak, az intellektusnak, az ésszerűségnek, a családnak, a gyereknek, a tökéletességnek, a képességeknek stb. tulajdonítunk túlzott jelentőséget.

Amikor valaminek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, amikor valamit idealizálunk, akkor párhuzamosan elítéljük mindazt, ami ennek nem felel meg. A legszemléletesebb példa erre az, amikor egy hívő, vallásos ember elítéli azt, aki nem így éli az életét. De ugyanúgy nincs jogunk erkölcsi, családi, társadalmi vagy bármilyen alapon elítélni a hűtlen házastársat sem, vagy éppen azt a jó módú embert, aki nem ad pénzt az utcai koldusnak. A karmaedény tartalmát növelő dolgok között külön kategórát képeznek téves meggyőződéseink. Itt leginkább a büszkeségre, a hiúságra, túlzott önértékelésre, a magunkkal vagy az életünkkel való elégedetlenségre, más emberek elítélésére, megvetésére, az élettel szemben táplált haragra, a környezetünk irányítására való törekvésre, a hatalomvágyra és a féltékenységre kell gondolnunk. Tartalomnövelő hatással vannak továbbá a tudatos rossz cselekedetek, valamint az el nem végzett karmikus feladatok is.

Látható, hogy az életnek aligha van olyan területe, ahol karmikus értelemben vett vétkeket ne követhetnénk el lépten nyomon. Ezzel számolnunk is kell, de van arra is lehetőségünk, hogy a karmaedény tartalmát megfelelő cselekedettel, jellembeli tulajdonságokkal csökkentsük. Ide kell sorolnunk a tudatos, de nem öncélú jócselekedeteket, az együttérzést, a szent célok önzetlen szolgálatát, a hasznos ismeretek terjesztését, a jóságot, a jószívűséget, a jólekűséget, a vidámságot, a humorérzéket, az optimizmust, valamint nem utolsó sorban a karmikus feladataink végrehajtását. Karmikus feladatnak tekintendő minden lélekből eredő – karmikus feladatként talán fel sem ismert - tevékenység végzése, hivatásunk gyakorlása. A karmaedény tartalmából természetesen külső segítséggel is „lecsapolhatunk”, például gyógyítók segítségével, de ez nem tekintendő tartósnak, amennyiben ezzel egyidejűleg nem tettünk semmit annak érdekében, hogy az „utánpótlás” megszűnjön. Ez egyben megfogalmazza a gyógyítással kapcsolatos lefontosabb alapelvet is.

Nagyon kevés esetben az embernek sikerül eljutnia oda, hogy karmaedénye teljesen kiürüljön. Ez az ember képes vétkezésektől mentesen élni, azaz olyannak fogadja el a világot, ahogy az van. Látszólag érzelemmentesnek és közömbösnek tűnhet számunkra, mert senkiben és semmiben soha rosszat nem lát, szinte azt gondolnánk, hogy ez az ember egyszerűen csak van. De ez így mégsem teljesen igaz, mert saját életmódpéldájával vagy a hozzáfordulóknak adott tanácsaival folyamatosan segít abban, hogy mások is közelebb jussanak ehhez a szent állapothoz.